Sarka Kata egy éve kezdte a médiaképzést, így mostanra már okleveles szakemberré kellett volna válnia. Hajdú neje azonban kénytelen volt halasztani szétszakadt mellimplantátuma miatt.

Nehéz hónapokon van túl Sarka Kata, akinek még a halálfélelemmel is meg kellett küzdenie. A kétgyermekes anyuka álmában sem gondolta volna, hogy ő is áldozattá válik az egészségre káros, kőolajszármazékot is tartalmazó szilikonbetéteket gyártó cég miatt.

Sarka Kata Sarka Kata

Öt éve teljes mértékben megbízott az orvosában, és nem kérdőjelezte meg, milyen szilikont használ. Ám az ősszel kirobbant botrány hatására – az orvosnak tájékoztatnia kellett volna minden érintettet, őt mégsem keresték fel ezzel – úgy érezte, kontrollvizsgálaton kell részt vennie. Ekkor kiderült, hogy szétszakadt a szilikon, és csomók keletkeztek a hónaljában.

A 24 éves anyuka rettegett attól, hogy rákos lesz, és nem látja felnőni a gyermekeit. Egészsége érdekében még a tanulásról is lemondott, és halasztott a TV2 Akadémián. – Nem jártam be ebben a félévben, mert volt egy műtétem, amikor ki kellett cserélni az implantátumot, ez az iskola kezdetén volt, és onnantól kezdve pedig felváltva betegek voltak a gyerekek. Ezen kívül családi programokat szerveztünk, voltunk kirándulni és síelni is. Nem lett volna fair elmenni a vizsgákra a többiekkel szemben, akik részt vettek az órákon, és az sem biztos, hogy átengedtek volna – kezdte az egykori modell, aki az első félévet végezte el. – A második félévtől, vagyis szeptembertől kell bejárnom, a következő szemeszterben végezzük el Szabó Zsófival, mert ő péntekenként és szombatonként folyamatosan forgatott, és ha már együtt kezdtük el, akkor együtt is fejezzük be.

Nagyon élveztük, várjuk is már, hogy jöjjön a következő szemeszter. Nagyon szerettem volna, ha sikerül levizsgáznom, de még úgysem tudtam volna elkezdeni dolgozni, mivel Dávid még kicsi ahhoz, hogy otthon hagyjam. Ezt az évet még a gyerekeknek akartam szentelni. A kisfiam még csak másfél éves, és neki is szerettem volna megadni azt, hogy legalább két és fél éves koráig együtt legyünk.

Mivel a TV2 Akadémiát végzem, ezért megpróbálok a TV2-nél vagy a FEM3-nál elhelyezkedni majd. Ha nem jön össze, akkor megpróbálom kisebb csatornáknál, nyilván nem az RTL-nél, hiszen azért lojális vagyok a TV2-höz a férjem miatt. Nagyon sok hasznos dolgot tanultam már meg, amit kamatoztatni szeretnék.








Ajánlott oldalak


3gbolt.hu acelcso.hu adagolok.hu adatkezeles.hu adatszinkronizalas.hu akciosgazolaj.hu amszterdamhotel.net aprocsepro.hu autofinanszirozas.eu autohitelezo.hu autolakatos.hu autonagykereskedes.hu babaruci.hu babybutor.hu banalis.hu barandi.hu bemutatas.hu biooldal.hu biozoldsegek.hu biztonsagi.hu boeder.hu britishairwaysakciok.hu bulgariaiut.hu cigars.hu cloudpartner.hu compactflash.hu crm24.hu csaksemmipanik.hu csemegepaprika.hu decordesign.hu dentcentrum.hu divizio.hu dubaiszallas.org e-cam.hu ecosystem.hu egeszsegotthon.hu egymillioeuro.hu ekozpont.hu ekszerportal.hu elovetel.hu energiahordozok.hu epitoanyagshop.hu esocsepp.hu etickets.hu felnibolt.hu felvonoszereles.hu fenyofabutorok.hu fiatkereskedo.hu filmborze.hu folyamifuvarozas.hu freedownloads.hu frisskenyer.hu funny.hu fuzi.hu garazsberlet.hu gepkocsiberles.net gepkocsivedelem.hu ghz.hu gpsoldal.hu graffitimentesites.hu grk.hu guminagyker.hu gyorsrizs.hu hajlito.hu hajolevel.hu hajvarras.hu hasznoshelyek.hu hitelnyujto.hu holvasarolj.hu hostingoldal.hu hozz.hu hpinvent.hu icecastserver.hu informatikaitanacsado.hu inmarsat.hu intercar.hu internetpark.hu itkoltseg.hu javaslat.hu jerry.hu jogtiszta.hu jokivansagok.hu karaj.hu kartyafuggetlen.hu kazanjavitas.hu kha.hu kinaiauto.hu klmakciok.com kolcsonmunkaero.hu koltsegfigyelo.hu korszeru.hu korutazas.org koszontes.hu kulonos.hu lazithat.hu legjobbik.hu lezerdoki.hu lightstore.hu maganugy.hu magyarallam.hu marketinfo.hu masiniszta.hu member.hu mille.hu mirelitt.hu mitsubishikereskedo.hu mobilesync.hu mobilpda.hu motorosbaleset.hu mp3aruhaz.hu netonline.hu nissankereskedo.hu nissanpatrol.hu nyaralnijo.hu nyelvvizsgaelokeszito.hu nyeremenyoldal.hu officepartner.hu offshoreoldal.hu olaszmelo.hu olcsorepjegy.com onlinelink.hu onlinemester.hu onlinetarhely.hu opelkereskedo.hu panelajtocsere.hu parizshotel.net partyszolgalat.hu peugeotkereskedo.hu powersong.hu proszamla.hu psu.hu raktarberlet.hu receptjeim.hu renaultkereskedo.hu rendszerepito.hu rent4you.hu repjegy24.hu repjegycentrum.hu repulojegyakciok.com ritmic.hu romaszallas.com sajtoreferens.hu sajtostaller.hu seatkereskedo.hu servicecenter.hu skodakereskedo.hu small.hu smsservice.hu square.hu streamcenter.hu sutemenyrendeles.hu suzukimotor.hu szakkepzo.hu szamologepek.hu szepsegmester.hu szivatas.hu sztarhir.hu tankoljolcson.hu tapasztalatok.hu tarolas.hu telefonkozpont.com tenders.hu tisztitokura.hu tournament.hu toyotakereskedo.hu tozsdemutato.hu tutitars.hu tuzes.hu ujsagirokepzes.hu uniszex.hu utasbiztositas.utazas.hu uzletihitel.hu viakolor.hu videoplaza.hu virtualismunkaterek.hu vizsgalo.hu voip24.hu volvokereskedo.hu webtarterulet.hu wizzairakciok.com xct.hu xn--utszezon-w3a.hu zemplenijegbor.hu zenefon.hu