Határtalan a kreativitása annak a két sírrablónak, akik koponyát loptak egy budapesti sírkertből, hogy gyertyatartót készítsenek belőle. Szeánszaik legegyedibb darabja lett volna a kellék, ha a rendőrök el nem kapják őket. Felfüggesztett börtönbüntetésre számíthatnak – írja a Blikk.

Mindezt azért tették, hogy halotti szeánszaikhoz használják a koponyát gyertyatartóként. Pechükre azonban a méltóságától megfosztott tetem, mely egy fővárosi sírkertben feküdt, holtában is a banditák után nyúlt. Az elhunyt ugyanis a Blikk információi szerint életében egy köztiszteletben álló motoros volt, aki egy baleset során vesztette életét. A holttest meggyalázóit elfogták a rendőrök, bűnükért felfüggesztett börtönbüntetést kaptak. A motoros egykori társai azonban bosszút esküdtek a sírrablók ellen.

Kreatív temetőtolvajok Kreatív temetőtolvajok

"Minket is megdöbbentett ez a különös eset"  – emlékezett vissza egy neve elhallgatását kérő sírásó. - A temetői rongálás ma sem ritka dolog, arról azonban még a temetői dolgozó sem hallott, hogy egy holttest részeit magukkal vigyék a sírrablók.

Hozzá nem értő ember nehezen tudja elképzelni, milyen látvány fogadta a koporsóban az elkövetőket. "Egy nedvesebb helyen a halott úgymond elszappanosodik. Másfél év alatt a lágy részek csaknem teljesen elbomlanak, az összetartó erejük szinte semmivé válik. Már nem látható a szem, az izmok és a hús is eltűnik. Egyedül a bőr maradhat meg" – magyarázta dr. Angyal Miklós igazságügyi orvos szakértő. A szakember hozzátette, ennyi idő elteltével egy könnyed mozdulattal le lehet választani a fejet, nem kell hozzá különösebb erő vagy szakértelem.

A sírhely azóta is ott áll, rendbe rakták, a halott testétől megfosztott feje azonban nem került elő. Ezért retteghetnek az elekrülhetetlen bosszútól az elkövetők.

Érdekesség, hogy az Interpol szerint a nemzetközi bűnözésben a műtárgycsempészet súlya már közelíti a drogüzletét, a fiatalok valószínűleg nem voltak tisztában tettük következményeivel, illetve annak lehetséges vonatkozásaival.








Ajánlott oldalak


3gbolt.hu acelcso.hu adagolok.hu adatkezeles.hu adatszinkronizalas.hu akciosgazolaj.hu amszterdamhotel.net aprocsepro.hu autofinanszirozas.eu autohitelezo.hu autolakatos.hu autonagykereskedes.hu babaruci.hu babybutor.hu banalis.hu barandi.hu bemutatas.hu biooldal.hu biozoldsegek.hu biztonsagi.hu boeder.hu britishairwaysakciok.hu bulgariaiut.hu cigars.hu cloudpartner.hu compactflash.hu crm24.hu csaksemmipanik.hu csemegepaprika.hu decordesign.hu dentcentrum.hu divizio.hu dubaiszallas.org e-cam.hu ecosystem.hu egeszsegotthon.hu egymillioeuro.hu ekozpont.hu ekszerportal.hu elovetel.hu energiahordozok.hu epitoanyagshop.hu esocsepp.hu etickets.hu felnibolt.hu felvonoszereles.hu fenyofabutorok.hu fiatkereskedo.hu filmborze.hu folyamifuvarozas.hu freedownloads.hu frisskenyer.hu funny.hu fuzi.hu garazsberlet.hu gepkocsiberles.net gepkocsivedelem.hu ghz.hu gpsoldal.hu graffitimentesites.hu grk.hu guminagyker.hu gyorsrizs.hu hajlito.hu hajolevel.hu hajvarras.hu hasznoshelyek.hu hitelnyujto.hu holvasarolj.hu hostingoldal.hu hozz.hu hpinvent.hu icecastserver.hu informatikaitanacsado.hu inmarsat.hu intercar.hu internetpark.hu itkoltseg.hu javaslat.hu jerry.hu jogtiszta.hu jokivansagok.hu karaj.hu kartyafuggetlen.hu kazanjavitas.hu kha.hu kinaiauto.hu klmakciok.com kolcsonmunkaero.hu koltsegfigyelo.hu korszeru.hu korutazas.org koszontes.hu kulonos.hu lazithat.hu legjobbik.hu lezerdoki.hu lightstore.hu maganugy.hu magyarallam.hu marketinfo.hu masiniszta.hu member.hu mille.hu mirelitt.hu mitsubishikereskedo.hu mobilesync.hu mobilpda.hu motorosbaleset.hu mp3aruhaz.hu netonline.hu nissankereskedo.hu nissanpatrol.hu nyaralnijo.hu nyelvvizsgaelokeszito.hu nyeremenyoldal.hu officepartner.hu offshoreoldal.hu olaszmelo.hu olcsorepjegy.com onlinelink.hu onlinemester.hu onlinetarhely.hu opelkereskedo.hu panelajtocsere.hu parizshotel.net partyszolgalat.hu peugeotkereskedo.hu powersong.hu proszamla.hu psu.hu raktarberlet.hu receptjeim.hu renaultkereskedo.hu rendszerepito.hu rent4you.hu repjegy24.hu repjegycentrum.hu repulojegyakciok.com ritmic.hu romaszallas.com sajtoreferens.hu sajtostaller.hu seatkereskedo.hu servicecenter.hu skodakereskedo.hu small.hu smsservice.hu square.hu streamcenter.hu sutemenyrendeles.hu suzukimotor.hu szakkepzo.hu szamologepek.hu szepsegmester.hu szivatas.hu sztarhir.hu tankoljolcson.hu tapasztalatok.hu tarolas.hu telefonkozpont.com tenders.hu tisztitokura.hu tournament.hu toyotakereskedo.hu tozsdemutato.hu tutitars.hu tuzes.hu ujsagirokepzes.hu uniszex.hu utasbiztositas.utazas.hu uzletihitel.hu viakolor.hu videoplaza.hu virtualismunkaterek.hu vizsgalo.hu voip24.hu volvokereskedo.hu webtarterulet.hu wizzairakciok.com xct.hu xn--utszezon-w3a.hu zemplenijegbor.hu zenefon.hu